2013. február 6., szerda

Egy jóbarát halálára...

Gyászolok...
Egy jó barátot gyászolok, David Morgant. Nem csak jó barát volt, annál sokkal több. Példakép. Nélküle most nem az az ember lennék, aki vagyok. Halála ezért talán még fájdalmasabb...
David egy igazi humanista volt. Humanista, a szó legjobb és legnemesebb értelmében. A legnagyszerűbb tanár és a legjobb beszélgetőpartner. Segítség a gondban, társ a szórakozásban. Egy mindig mosolygós ember volt, teli tudással és még nagyobb tudásvággyal, de annál is több szeretettel. Néhány kedves történettel emlékezem Rá.
Először 2007 nyarán találkoztunk a nápolyi Humanitas konferencián. David egyike volt az előadóknak, de nekünk szervezőknek is besegített. Már akkor éreztem, hogy mennyire megnyerő és barátságos, hiszen hiányos latintudásom ellenére is könnyedén tudtunk beszélgetni, ha elakadtam, kisegített. Ezzel akarva-akaratlanul a latin nyelv és kultúra mélyebb tanulmányozására indított. Így jutottam el a Vivarium Novum Akadémiára, ahol 2008 elején újra összefutottunk, hiszen David vendégoktatóként tartott nekünk kurzusokat Erasmusról és Morus Tamásról. De nem ezek az órák maradtak meg bennem, sokkal inkább a hétköznapok, a közös séták, túrák vagy amikor csak kiültünk egy fa alá olvasni. Volt, hogy kihúzott a bajból. Az órámból kifogyott az elem, úgyhogy vennem kellett újat. Csak volt egy bökkenő. Fél év olaszországi tartózkodás után még mindig nem beszéltem olaszul. De David kisegített és Vele együtt sikerült megvenni azt a fránya elemet. Aztán ott voltak még a közös zenélések. David kiválóan zongorázott, bár ezt mindig tagadta. Én ír furulyán játszogattam, néhány egyszerű dallamot sikerült is elfurulyázni. Ezt megmutattam neki is és bátorított, hogy csináljam tovább mert nagyon szép muzsika. Erre én megkértem, mi lenne ha ő zongorázna és én furulyáznék. Elfogadta az ajánlatot és egy nagyon jót muzsikáltunk, könnyen összehangoltuk a dalokat. A kedvenc a kis egyszerű francia dalocska a Frére Jacques volt.
David sosem esett túlzásokba. Volt nekünk egy konferenciánk Szegeden és Budapesten 2008 nyarán, ahol nem ment minden simán és ebből voltak félreértések és viták, de David mindig higgadt maradt és az ellentétes oldalon állókat próbálta kibékíteni. Sikerrel.
Egy dologban viszont tévedett. Egyik sétánk alkalmával, amikor szokásomhoz híven a Seneca-kötetet szorongattam, azt mondta, hogy igazi sztoikus vagyok. Ha valóban így volna, akkor a halála most nem fájna. Pedig nagyon fáj, sajnálom, hogy nem láthatom már a vidám arcát, nem hallhatom kedves történeteit...
David! Büszke vagyok arra, hogy ismerhettelek és hogy a barátod lehettem! Nyugodj hát békében!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése